2016-12-07

2016-12-06

2016-12-05

2016-12-04

2016-12-03

2016-12-02
Eredeti cím: Másfélmillió lépés Magyarországon - A Bakonytól az Alpokaljáig
Kategória: Dokumentum
Nézettség: 16
Szavazat: 8.80/10
Rendező: Rockenbauer Pál
Szereplők: Narrátor: Sinkó László
A Másfélmillió lépés Magyarországon stábja két évnyi előkészítő munkát követően, 1979. július 31-én indult neki az Országos Kéktúra megtételének annak akkori keleti végpontjától, a Nagy-Milictől. A túra összesen több, mint ezer kilométer megtétele után az Írott-kőnél végződött. A hónapokig tartó gyaloglás és forgatás alatt sok települést, számtalan tájat, szokást, érdekes embert mutattak meg azon céllal, hogy kedvet csináljanak a túrázáshoz, illetve Magyarország megismeréséhez. A sorozatban előforduló települések, helyek, műemlékek és egyéb érdekességek történetét, nevezetességeit a helyieken túl több állandó szakértő (akik egyben a túrázó csapat tagjai is voltak) igyekezett bemutatni. Dercsényi Balázs, a műemlékeket, Juhász Árpád, a helyszínek geológiáját, Paládi-Kovács Attila a néprajzot és Dr. Pócs Tamás a növényeket.
A filmsorozatot három részben adták ki, eredetileg 3 VHS-kazettán, majd 2006–2007-ben digitálisan felújítva DVD-n.

3. A Bakonytól az Alpokaljáig

Bodajktól Zircig a Bakonyban
Zirctől Nagyvázsonyig
A Balatonfelvidéken
Sümegtől az Alpokaljáig
Ősz az Alpokalján
loading...

Előzetes megtekintéseElőzetes bezárása